Hát, nem lennénk most a világot és Mohácsot is fenyegető kórokozó helyében… Merthogy pillanatokon belül a busók is felveszik velük a harcot, no nem faragott maszk mögé bújva, kereplőkkel, ágyúdörgéssel és máglyatűzzel, hanem a segítségnyújtás változatos formáival.
A közel 1.800 fős, hatvannál is több csoportba szerveződött álarcos, birkabundás közösség a Busójárás főszervezője szavára áll csatasorba. A Városháza kulturális referense, aki évek óta remek kapcsolatot ápol e közösségekkel, úgy gondolta: nagyon sok helyen kél el a segítség e nehéz napokban, hetekben városszerte, s a busók több alkalommal bizonyították már, hogy a szívük a helyén: nem egy jótékonysági akció, karitatív célú gyűjtés van már a hátuk mögött. Nos, e hölgynek elég volt egy kör-sms-t küldenie a busócsoportoknak, s rövid idő alatt már érkeztek is a válaszok: jönnek, egyre többen közülük, hogy önkéntesként vehessék ki részüket az idősek, a járvány miatt otthon maradni kényszerülők ellátásából.
De ott vannak a „gáton” mások is. A Mohácsi TE 1888 nem egy edzője, sportolója jelezte már: szívesen segít ott, ahová irányítják. És sorra kapjuk a híreket, sztorikat az emberi, olykor megható történetekről. Egy segítségkérő telefon Mészáros Györgyöt, a határrendészet itteni parancsnokát is elérte. Mint kiderült: baj van. A magyar-horvát határ lezárása után egy Mohácson is élő kettős állampolgár elszakadt a családjától. Ő itt, hozzátartozói a határ túloldalán.
És érvényben a szabály: aki külföldön járt, kéthetes házikaranténra kényszerül. Rendben, de közben gyógyszer kéne a Szőlőhegyen élő idős férfinak. És nincs, aki beszerezze, elvigye neki… De van! – tette fel a kezét Mészáros György beosztottjainak egyike a felettesétől hallottak után. Szolgálata leteltével a jelentkező rövid kérdezz-feleleket követően beszerezte a szükséges patikaszert, s autóján már robogott is a Szőlőhegy felé.