A koronavírus Mohács-szigetet sem kerül(het)i el: így védekeznek, figyelnek egymásra a Duna bal partján
Bár városunk közigazgatási területének nagyobbik része Mohács-szigeten található, az ottani népesség arányaiban jóval kisebb számú a jobb parton élőkéhez viszonyítva. Köztudott: a több mint húsz éve létező részönkormányzat működése óta az itteni településrészek sokat fejlődtek, szépültek, s ez nem csupán a központi szerepet betöltő Újmohácsra igaz. A világban pár hónapja megjelenő, sajnos igen komoly veszélyt jelentő új koronavírussal természetesen a Duna bal partján is igyekeznek felvenni a harcot. Vajon hogyan, milyen eszközökkel próbál eredményes lenni e küzdelemben a közismerten összetartó, pár száz fős közösség? Kérdéseinkre Szurcsikné Fábián Gyöngyi, a Mohács-szigeti Településrészi Önkormányzat vezetője, a városi képviselő-testület tagja válaszolt.
- A veszélyhelyzet kihirdetése után haladéktalanul személyesen felkerestük a részönkormányzat közigazgatási területén élő nyugdíjasokat. Nem csupán a 65 év felettieket, a 60 év körülieket és a rokkantnyugdíjasokat egyaránt. Tájékoztattuk őket a kialakult helyzetről, nyomatékosan kérve őket: bizonytalan ideig ne menjenek semmilyen közösségbe. Szórólapokon tájékoztattuk őket az elérhetőségeinkről, meghagyva nekik: szóljanak, jelezzenek, ha bármiben a segítségükre lehetünk. Az e korosztály képviselőivel kialakított kapcsolat rendszeressé vált, folyamatosan bevásárolunk nekik, gyógyszert íratunk fel és ki is váltjuk számukra a különféle orvosságokat. A maszkok elkészítéséhez szükséges 50 méter alapanyagot nemrég megvásároltuk, önkéntes varrónőink összesen 800 darab ilyen védőeszközt szabtak ki és varrtak meg. A maszkokat a Mohács-szigeti lakosok körében osztottuk ki. Ezúton szeretném megköszönni Mitus Erzsébetnek, hogy koordinálta, szervezte e nem kis feladatot és szintén köszönöm az önkéntes varrónők áldozatos munkáját is. Ahogy a többi ilyen intézmény, úgy a szigeti, újmohácsi iskola is bezárt pár hete: az érintett iskolások számára szociális étkezést biztosítunk. Plusz feladatot jelent az éthordók napi szintű begyűjtése és fertőtlenítése. Tanyagondnokunk a közétkeztetés konyhájáról elszállítja a már megtöltött éthordókat és el is juttatja az igénylők köréhez. „Konyhakert” elnevezéssel önálló programot indítottunk, aminek szerencsére elég jó a visszhangja. E nehéz helyzetben muszáj előre gondolkodnunk, amennyire csak lehetséges: ezért is igyekeztünk ösztönözni a lakosság azon részét, amely még nem rendelkezik ilyennel, hogy alakítson ki konyhakertet magának. Ha megfogadjuk a tanácsot, hogy maradjunk otthon, akkor az előrejelzések szerint sokunknak lesz a következő hetekben, talán hónapokban sok ideje – viszont kevés vagy kevesebb bevétele. Ezért a részönkormányzati képviselőtársaimmal egyetértésben arra jutottunk: minden lehetséges eszközzel ösztönözzük és segítsük az otthoni, önálló kertészkedést, a haszonnövények, zöldségfélék előállítását. Meghirdettük, hogy költségmentesen előkészítjük a konyhakert talaját, emellett vetőmag-egységcsomagot biztosítunk mindenkinek. A jelentkező lakosok, családok száma meghaladja az ötvenet. Ami a csomag összetételét illeti, sárgarépa, zöldség, borsó, fejessaláta, zöldbab, karalábé, dughagyma, vetőburgonya, paprika, paradicsom, uborka, spárgatök és cukkini kerülhet mostantól az asztalra, ha valaki rendszeresen, odafigyeléssel műveli a kertjét.
- Mohács-szigetről közismert: akár békeidőben, akár bajban az ott lakók az évszázados egymásra utaltság talaján jobban odafigyelnek a másikra, a közelükben élőkre, s többségükben igazi összetartó közösségként beszélhetünk róluk…
- Igen, ez szerencsére most is így van, azt is mondhatnám, egy nagy családot alkotunk valamennyien. Mind a négy településrészről, Újmohácsról, Sárhátról, Sárosról és Kandáról egyaránt elmondható, hogy egy kicsit „összezárnak” falun belül az ott élő emberek, ugyanakkor nyitottak a többiek felé is, ha valami rendezvény, történés van a másik három helyen, szívesen ellátogatnak oda. Komoly értéknek tartom ezt az összetartást, hogy például a szomszédok is jobban odafigyelnek egymásra, számon tartják a közelükben élők gondját-baját. Az autóval rendelkezők most jobban figyelemmel kísérik, hogy az utcájukban élő idősebb, nehezebben mozgó, közlekedő embertársaiknak szüksége van-e valamire. És ha igen, segítenek, beszerzik a városban vagy más helyen, ami kell. Dacára annak, hogy a részönkormányzat meghirdette a rendszeres bevásárlást, jó látni, tudni, hogy ennek mintájára sokan ezt önként is megteszik, megszervezik a környezetükben élőket segítve.
- Az emberek, főleg az idősebbek, nem ritkán egyedül élők mekkora türelemmel viselik a kialakult helyzetet, mennyire fogadják el, hogy az életük most sok szempontból korlátozva van?
- Eleinte valóban nehéz volt, mert mégiscsak egy láthatatlan, ismeretlen „dologgal” álltunk – és állunk – szemben. Az első napokban, időkben nehezen hitték el, hogy valóban veszélyes lehet kimenni az utcára vagy összejönni, szomszédolni kicsit. De most már megértik, s a többség betartja az otthonmaradásra vonatkozó utasítást éppúgy, mint a korhatáros vásárlásra vonatkozó szabályokat. És nyilván biztonságérzetet ad nekik az is, hogy tudják: nyugodtan szólhatnak nekünk, ha bármi gondjuk akad. Az időseknek ez azért furcsa, nehéz, mert a többség világéletében önálló volt, a kisebb-nagyobb gondjait maga oldotta meg, most viszont kérni kényszerül. Eleinte többüktől hallottam, hogy nem akarnak számunkra terhet jelenteni az ilyen-olyan kéréseikkel, igényeikkel. De ma már „mernek” szólni, jelezni, mert tudják jól: azért nem hagyhatják el otthonukat, hogy a nagyobb bajt, a fertőzést elkerüljék…