Koronavírus hírek, információk - Mohács
Pin It

Önkormányzatunk arra kérte testvérvárosainkat, hogy amennyiben kapacitásaik lehetővé teszik, röviden számoljanak be arról, náluk miként alakul a koronavírus-helyzet. Megkeresésünkre a napokban egyelőre Bensheimból, Aranyosgyéresről, Beykozból és Siemianowice Śląskie-ból kaptunk választ. Természetesen amint újabb összefoglalók érkeznek, azokat is közzétesszük.

A Bergstraße körzetben a hét elején 228 koronavírusos beteget tartottak nyilván, ebből huszonhármat Bensheimban. Jó hír, hogy a német testvérvárosunkban regisztrált páciensek közül nyolcan már meggyógyultak. A helyi kórház felkészült a járványra, néhány könnyebb esetet már kezeltek is ott. A közösségi programokat, rendezvényeket lemondták a szervezők. Olyan nagyszabású események maradnak el, mint a harmincezer látogatót vonzó május eleji borvidéktúra és az június elejére tervezett, hagyományos „Bürgerfest” népünnepély. Elhalasztották az eredetileg június 21-re kiírt polgármester-választást is, melyre így várhatóan majd csak novemberben kerülhet sor. Határozatlan ideig az uszodák is zárva tartanak. A társadalmi szolidaritást jól jellemzi, hogy sok nő kezdett maszkvarrásba, a fiatalok pedig önkéntesként vállalták, hogy bevásárolnak az időseknek és a betegeknek.

Rolf Richter, Bensheim polgármestere naponta vesz részt videó-értekezleten a régió huszonegy polgármesterével és a tartományi elöljáróval. Emellett szoros együttműködésben dolgozik a tartományi és az egészségügyi hivatallal. Mohács német testvérvárosának vezetője minden este személyesen tájékoztatja és biztatja a lakosságot az interneten keresztül.

Isztambul, melynek egyik kerülete Beykoz, a világ legnépesebb városai közé tartozik, a fertőzöttek száma pedig erősen növekszik. Beykoz, szemben több más kerülettel, kevésbé érintett, komoly problémák eddig nem jelentkeztek. Az iskolákat és egyetemeket országszerte bezárták, és március 30-án átálltak az online oktatásra. Kijárási tilalom van érvényben a 20 év alatti és a 65 év feletti lakosok esetében, továbbá több mint harminc nagyváros korlátozta a be- és kiutazást. A cégek egyre nagyobb számban kínálnak dolgozóiknak otthonról végezhető munkát, valamint a részmunkaidős munkavégzést. Török testvérvárosunk önkormányzata is alkalmazza ezeket a megoldásokat, az épületben dolgozóknak pedig maszkot kell viselniük és kerülniük kell a közvetlen érintkezést. A Városháza egészségügyi osztálya a munkatársak és az ügyfelek testhőmérsékletét egyaránt méri, miközben az épületben több ponton kézfertőtlenítőt helyeztek ki. A kerület egyebek mellett takarítja és fertőtleníti az utcákat, a köztereket, a buszokat, a buszmegállókat és a mecseteket is. Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy tájékoztassák a lakosságot a tudnivalókról és az önkormányzat által elvégzett munkáról. Az emberek nagyrészt tiszteletben tartják és követik az előírásokat.

Siemianowice Śląskie-ben a hétközepi adatok szerint három fertőzött személyt tartanak számon, haláleset nem történt. Karanténban száz fő tartózkodik, többségük külföldről tért haza. Lengyel testvérvárosunkban rendszeres mossák, fertőtlenítik a tömegközlekedési megállókat és kézfertőtlenítésre szolgáló tartályokat ugyancsak kihelyeztek. Egy országos akció keretében 62 ezer maszkot juttattak a helyi lakosságnak. Az emberek hangulata alapvetően jó, követik a szakemberek és a hatóságok utasításait. Az utcák és a parkok gyakorlatilag üresek. A városházán telefonos ügyintézés zajlik, illetve előre egyeztetett időpontban az ügyfél az épület bejáratában adhatja-veheti át a szükséges dokumentumokat. Érdekesség, hogy aki karanténban, közegészségügyi felügyelet alatt áll, okostelefonjára egy applikációt kell, hogy telepítsen, melynek a segítségével a rendőrség ellenőrizheti, hogy az illető nem szegi-e meg a szabályokat. A kiszabható pénzbírság 5.000 és 30.000 zlotyi, átszámítva 400.000 és 2.400.000 forint között mozog. Kitekintve, a valamivel több mint ötmilliós sziléziai (katowicei) vajdaságban 601 fertőzöttje és 32 halottja van a koronavírusnak, 14 ezer fő pedig karanténba kényszerült.

Aranyosgyéresen (Câmpia Turzii) március 9-étől vezették be az első óvintézkedéseket a járvány megfékezése érdekében. A polgármesteri hivatalban korlátozták az ügyintézést, fertőtlenítették a parkokat, a játszótereket, utóbbiakat később le is zárták. Az utcákat, járdákat folyamatosan fertőtlenítik, a panelépületek lépcsőházait szintén. A Dr. Dornel Igna Városi Kórház bejáratánál sátrat állítottak fel, ezen keresztül történik a betegek szűrése.

Március első napjaiban lezárták a piacot, amely hetente, minden szerdán fogadta a vásárlókat.

Jelen pillanatban erdélyi testvérvárosunkban egyetlen új koronavírussal fertőzött személy van, aki a szomszéd város egyik ápolójával érintkezett – olvasható Dorin Nicolae Lojigan polgármester levelében. (Szép gesztus, hogy bár Aranyosgyéres első embere román, válaszlevelét magyarul küldte el Mohács Város Önkormányzatának.)

Elhalálozás nem fordult (még) elő, a kötelező karanténban elszigeteltek száma csökken.

A polgármesteri hivatal mindent megtett azért, hogy biztosítva legyen a védőfelszerelés az orvosoknak és azon személyeknek, akik közvetlen módon vannak kitéve a fertőzés veszélyének.

A Dr. Cornel Igna Városi Kórház nincs a Covid-19-cel fertőzött betegeket kezelő kórházak listáján. Az egészségügyi intézmény vezetősége mindenesetre elkülönített néhány kórtermet az esetlegesen fertőzöttek fogadására.

A város lakossága döntő többségében betartja az előírt szabályokat, rendeleteket. Ezek ellenőrzése a rendőrség, a polgárőrség, valamint a katonaság hatáskörébe tartozik.

„Remélem, elég átfogó képet tudtam nyújtani Aranyosgyéres jelenlegi helyzetéről és várom az Önök beszámolóját is, hogy Mohács miként éli meg ezeket a nehéz napokat. Az Úr segítsen, hogy épen átvészeljük ezt a pandémiás állapotot és az azt követő gazdasági megpróbáltatásokat.” – írja Dorin Nicolae Lojigan.