Kürtös busócsoport
Pin It

A Busójárás vasárnapján 10.00 órától a Kürtös busócsoport lesz a Busóudvar vendége. Alkalom nyílik beszélgetésre, az öltözékük, szokásaik, járművük bemutatására. A csoport 1996-ban alakult. Nevét egy igen fontos kellékről, a busó kürtről kapta.

Jelképüket egy padláson talált régi kürtről másolták le, melyet Reiter József maszkfaragó készített el a számukra. Jelenleg a csoport három kürtöt használ, melyek egytől-egyig meg is szólalnak. Egykor három fővel alakultak, az évek során hol többen, hol kevesebben voltak. Régen komoly jelentősége, szerepe volt a kürtnek a busójáráson: tiszta időben fújva, a Duna mellett akár tíz-tizenkét kilométere is elhallatszott a hangja, amely jeladásra szolgált. Az arra alkalmas fűzfaágat kettéhasították, középen kivájták, majd vesszőgúzzsal összekötötték. A busók a kürtös kürtjének szavára gyűltek össze és vonultak végig a sokác negyeden. Mint régen, úgy ma is a csoport szívén-lelkén viseli a busójárást. A tagok e hagyomány kezdetét kitörő örömmel, a végét „könnyek között” veszik tudomásul.