Pin It
Turisztikailag vonzóbbá tenni a várost: ezt segíti a nemrég alakult Programiroda is
 
„Élmény és legenda a Duna partján” – évek óta jól ismerjük e jelmondatot, ám Mohács mostantól fokozottan kíván törekedni arra, hogy több mint 900 éves városunk múltja, sokszínű kultúrája, értékei minél több vendéget csábítsanak ide és vigyék jóhírünket szerte az országban-világban. E gondolat jegyében, Csorbai Ferenc polgármester indítványára pár hónapja a képviselő-testület önálló Kulturális és Idegenforgalmi Bizottságot is alakított, amelyben – Bognár Sándor elnökletével – Jaksics György elnökhelyettes, tagként Bertanicz Vilmosné, Fazekas Orsolya, Kovács László, Póth Sándor és Schmidt Ferenc foglal helyet. Ehhez szervesen illeszkedik annak az önálló feladatkörrel létrehozott Programirodának a tevékenysége, amely április 1-jén kezdte meg munkáját.

– A már ismert szlogent, „Élmény és legenda a Duna partján” tűztük mi is a zászlónkra, amikor a hónap elején, Mohács Város Önkormányzatának megbízásából a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. a város kulturális, közművelődési és turisztikai feladatainak ellátására és koordinálására létrehozta a „Programiroda” elnevezésű munkaszervezetet – nyilatkozta lapunknak Mohácsi Bugarszki Norbert, az MVR Nonprofit Kft. ügyvezetője. 
– Kétségtelenül olyan város, település vagyunk, amely a Busójárástól a mohácsi vészig számos vonatkozásban ott él a kollektív tudatban – folytatja a cégvezető. – A történelemkönyveinkben, a néprajzi gyűjteményekben, a zenei lexikonokban, irodalmi művekben és még sorolhatnánk, mi mindenben. Kulcsfontosságú, hogy a jövőben úgy a hazai, mint a nemzetközi szinten is számon tartott és közkedvelt programjaink milyen minőségben és sokszínűségben várják a közönséget, határon innen és természetesen túl is.

M. Bugarszki Norbert hangsúlyozza: nem volt kérdés hát, hogy szükség van egy csapatra, amelynek célja élménnyé varázsolni a Mohácson töltött időt, őrizni és élénkíteni a város hagyományait, valamint színesíteni és aktualizálni a programjait.
– A munka iránti alázatunk és elkötelezettségünk, valamint a sokéves tapasztalat és magas szintű szakmai tudás a garancia arra, hogy mind a mohácsiak, mind az ide érkező vendégek számára egyaránt felejthetetlenné tudjuk tenni az itt töltött időt – fűzi hozzá. – Legyen szó a város hagyományos nagyrendezvényeiről, fesztiválokról, a nemzetiségek által szervezett programokról, hajókirándulásokról, zenei koncertekről, osztálykirándulásról, sporteseményekről, ifjúsági programokról vagy akár konferenciákról, minden esetben azon leszünk, hogy szakszerű közreműködéssel élményt adjunk a résztvevők számára.

A cégvezető kiemeli továbbá: jó kapcsolat kialakítására törekednek a nemzetiségi önkormányzatokkal, a civil közösségekkel, a helyi intézményekkel, turisztikai, sport-  és egyéb szervezetekkel. 
Mint megtudtuk, az MVR Programiroda nem csak a szervezésben, de az online felületeken biztosított megjelenésekkel és hasznos információk elérhetővé tételével ugyancsak segíteni kívánja a programok sikeres megvalósulását, ezzel is növelve a városba érkező turisták elégedettségét. 
– Hisszük, hogy összefogva, egymást kiegészítve tovább javíthatjuk a Mohácsról a köztudatban élő képet, öregbíthetjük városunk jóhírét. Mert nekünk a világ közepe, de legalábbis a Szívünk Csücske Mohács…
 
 
Fazekas Orsolya által vezetett Programiroda – amelynek munkatársi körét Vikár Csaba, Bocz Ninó, Tábori Laura és Bubreg István alkotja – a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címre várja ötleteiket, javaslataikat, észrevételeiket.
 
Ádám Miklós