Koronavírus hírek, információk - Mohács
Pin It

1/2020. (XII.15.) Polgármesteri-Jegyzői együttes Utasítás a koronavírus járvány terjedésének megelőzése érdekében szükséges intézkedésekről            

 

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 67.§ (1) bekezdés b) pontja és a 81.§ (1) és (3) bekezdésében meghatározottak alapján, a COVID – 19 pandémia alatti szabályokról, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdésének j.) pontjában szereplő felhatalmazás alapján,

- a koronavírus járvány terjedésének mérséklése,

- a biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtése,

- a közösségi érintkezések számának csökkentése,

- továbbá a Mohácsi Polgármesteri Hivatal közigazgatási feladatainak határidőben történő ellátása céljából a szükséges és elégséges szolgáltatás biztosítása érdekében - figyelemmel arra, hogy Magyarország Kormánya a 478/2020. (XI.3) Korm. rendelettel 2020. november 4. napjától Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetetett ki, illetve tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI.10.) Korm. rendeletben foglalt szabályokra - az alábbi együttes utasítást adjuk ki:

 

  1. Az utasítás személyi hatálya kiterjed a Mohácsi Polgármesteri Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) köztisztviselőire, ügykezelőire, munkavállalóira, a megbízási, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban foglalkoztatottakra (a továbbiakban: dolgozók) és mindazokra, akik a Hivatal épületeibe bármely célból belépnek.
  2. Az utasítás tárgyi hatálya kiterjed a Hivatal 7700 Mohács, Széchenyi tér 1. szám alatti épületének egészére, illetve az ott elhelyezett tulajdonában vagy használatában álló ingóságokra és tárgyi eszközökre.
  3. A Hivatalba történő belépés kizárólag a Széchenyi tér felőli főbejáraton történhet.
  4. A Hivatalba történő belépéskor kötelező a kézfertőtlenítés.
  5. A Hivatal dolgozói a hivatali épületben kötelesek minimálisra csökkenteni az ügyfelekkel való testi érintkezést. Ennek érdekében – az ügyfeleket kizárólag időpontfoglalással lehet személyesen kiszolgálni, törekedni kell az elektronikus ügyintézésre, információszolgáltatásra a telefonos és e-mailen történő kommunikációt kell használni.
  6. A Hivatal folyosóin ügyfelek nem tartózkodhatnak, ők kötelesek a Hivatal előterében várakozni. Az előtérben egyidejűleg legfeljebb öt ügyfél tartózkodhat, a többiek kötelesek az épület előtt várakozni.
  7. A Hivatalba belépő ügyfelek kötelesek a bejáratnál elhelyezett kézfertőtlenítőt használni.

–    a Hivatalban az ügyfelek kötelesek szájat és orrot eltakaró eszközt (pl. maszkot, sálat, kendőt)

  1. A Hivatal közös használatú területein (folyosó, mosdók, közös használatú irodák) kötelező az arcot eltakaró maszk, viselése és az egyes személyek közötti legalább 1,5 méteres szociális távolságtartás.
  2. A Hivatal dolgozói – amennyiben az az 5. pontban rögzítettek ellenére sem elkerülhető- az ügyfelekkel való személyes kontaktus során kerüljék azt, hogy egyszerre több ügyfelet hívnak be az irodába.
  3. A Hivatal dolgozói az ügyfelek távozása után, a következő ügyfél behívása előtt kötelesek a központilag biztosított törlőkendővel áttörölni a kilincset, az ügyfelek által használt tollat, illetve asztalrészt.
  4. A Hivatal dolgozói kötelesek lehetőség szerint minél gyakrabban gondoskodni a kézhigiéniáról kézmosással és fertőtlenítéssel.
  5. A hivatali épület takarítása során külön figyelmet kell fordítani az ügyfelek által használt bútorzat, korlátok, közös használatú terek mindennapos fertőtlenítőszeres letörlésére.
  6. Jelen utasítás a kihirdetését követő napon lép hatályba. Jelen utasítás hatáIya a pandémia fennállásának időtartamáig tart. Amennyiben a veszélyhelyzet megszüntetésre kerül jelen utasítás hatáIyát veszti.

 

Mohács, 2020. december 18.

 

Pávkovics Gábor polgármester

Dr. Kovács Mirella jegyző