Nemzeti nagylétünk temetője

A magyarországi történelem egyik legfontosabb helyszíne a Mohács mellett található Nemzeti Emlékhely, mely megtestesíti a nemzeti emlékezetet valóságban és jelképesen is. Az 1526. augusztus 29-i mohácsi csata helyszínén, a régészeti feltárásokat követően, 1976-ban nyílt meg a Mohácsi Történelmi Emlékhely.

A Csatatéri Emléktemplom vagy más néven Fogadalmi templom építése páratlan nemzeti összefogás példájaként áll előttünk. 

Alapkövét a törökökkel vívott háború 400. évfordulójának évében, 1926-ban helyezte el Zichy Gyula (1925-1942) kalocsai érsek.

Mohács főterén uralja a tekintetet a magyaros stílusú, keleties motívumokkal díszített, sarok- és toronykupolás épület, mely egyedi hangulatot áraszt.

 

Az épületbe lépve feltárulnak a lépcsőház Kocsis Imre által 1984-ben készített festett üvegablakai. A míves ablakokon a mohácsi csatára utaló történelmi címerek, valamint II. Lajos király és Szulejmán szultán aláírásai is megjelennek.