Siklósi vár

Siklós Dél-Baranya és a Dráva-medence természeti, történelmi és kulturális értékekben egyik leggazdagabb települése. A város a Villányi-hegység ölelésében, a síkságból kiemelkedő dombot uraló vár köré épült. A siklósi vár az egyik legépebben megmaradt hadászati létesítmény, s egyben az egyik legjelentősebb magyar reneszánsz stílusú építmény. A Siklósi, a Gara és a Perényi család idejében nádori székhely volt.

A vár építészeti emlékei, kiállításai, a római hagyományokon alapuló szőlő- és borkultúra, a máriagyűdi Mária-kultusz megismerése különleges élményt jelent. Siklóson minden adott a pihenéshez, szórakozáshoz: a mediterrán jelleg, az emberek kedvessége, vendégszeretete, a látnivalók, a gasztronómiai kínálat és az évszázados borkultúra.

2009 őszén indult két ütemben a vár mintegy másfél milliárd forintos pályázati támogatásból megvalósuló rekonstrukciója.

A siklósi vár múzeumi szárnyainak korszerűsítésével többek között bemutathatóvá vált a műemlék – korábban látogatók elől elzárt – gótikus része, mely különleges üvegpadlós megoldást kapott. Természetesen nem maradt el a Dorottya-kert, a barbakán és a kápolna rekonstrukciója sem.

2011 tavaszától egy modern látogatóközponttal kiegészült felújított és megszépült vár fogadja a látogatókat.

 

Malkocs bej dzsámi

Malkocs bej dzsámiA dzsámit egy magas rangú török személyiség, Malkocs bej emeltette 1543 és 1565 között. Az évszázadok folyamán erősen megromlott az állaga. Felújításának színvonalát 1993-ban Europa Nostra-díjjal ismerték el.  Napjainkban múzeumként és imaházként egyaránt funkcionál.

 

Ferencesek temploma

Ferencesek templomaAz eredetileg Szent Annának (Szűz Mária édesanyjának) szentelt templom már 1333 körül itt állhatott, melyről egy írásos forrás tesz említést. Eredeti freskói ma is láthatók. A templom melletti ko¬lostorépületet az 1970-es évek második felében kerámia-alkotóműhellyé építették át.

A templom előzetes telefonos egyeztetés után látogatható. Tel.: +36 72/579-352

 

Szerb-ortodox templom

Szerb-ortodox templomA XV. században Siklóson letelepedett szerbek a hívők adakozásából 1738-ban templomot emeltek, amelyet a leégése után újjáépítettek. A copfstílusú épület ikonosztáza és berendezése 1800 körül készülhetett. Évtizedekig nagyon elhanyagolt állapotban volt, de ma már látogatható.

Máriagyűd, Magyarország egyik legjelentősebb és legkedveltebb zarándokhelye. A kéttornyú, barokk stílusú római katolikus kegytemplomot a XVIII. században építették ferences szerzetesek. A mai templom elődje egy Árpád-kori fatemplom volt, mely a török korban leégett. A gyakori imameghallgatások és a XVII. századi Mária-jelenések miatt régóta zarándokhely. Basilica Minor rangot a templom 2008-ban kapott. Máriagyűd a hazai szent helyeket összekötő Magyar Zarándokút végpontja.

Nyitva tartás:

Téli időszakban: 9:00 -16:30

Nyári időszakban: 8:30-18:30

Zarándokoknak előzetes bejelentkezés szükséges: Tel.: +36 72/579-000

honlap: www.mariagyud.hu

e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.