A ’farsang’ a téli ünnepkört záró, téltemető-tavaszváró rítusok, maszkos alakoskodások, köszöntők összefoglaló megnevezése.
A farsanghoz a karácsonyi ünnepkör után a leggazdagabb jelesnapi szokáshagyomány kapcsolódik. Legjellemzőbb eseménye az álarcos, jelmezes alakoskodás, amely majdnem minden farsangi szokásban előfordul.
A különböző alakoskodó szokások – amelyek valaha az egész világon ismertek voltak, és általában a földművelő társadalmakhoz kötődtek – a tél/sötétség/gonosz elűzését, illetve a fény/tavasz eljövetelét kívánták elősegíteni, emellett művelői úgy tartották, hogy azok a termékenység befolyásolására is alkalmasak. Ezek a szokások Európa szinte minden országában ismertek voltak, de legfőképp a Balkánon, illetve a Kárpát-Pannon-térségben terjedtek el.
Anno busónak kizárólag a a felnőtt férfiak öltözhettek be. A nők és a gyerekek maszkások lehettek, de busó maszkot nem viselhettek.
A legényeknek a férfikort elérve tanúbizonyságot kellett tenniük arról, hogy képesek társaik inkognitóját megőrizni, mind fizikai, mind erkölcsi erővel. Ennek próbája az ujjhúzás volt: középső ujjukat összeakasztották, egymást húzták. Az lett a győztes, aki jobban el tudta húzni a másikat. A busók birkózása erőpróba volt. Az inkognitó fontos volt. Akit felismertek a maskarában, az hazament és más maszkot, gúnyát öltött.
2009-ben felvették a mohácsi busójárást az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára.
Az UNESCO 2009. szeptember 28. és október 2. között tartott kormányközi bizottsági ülésén a világ minden tájáról érkezett 111 jelölésről döntöttek a jelzett időben.
A mohácsi sokacok híres népszokása, a busójárás idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte határozza meg.
A mulatság régen farsangvasárnap reggelétől húshagyókedd estéjéig tartott.