A Mohácsi Városvédő Egyesület szervezésében megalakításra került a Települési Értéktár Bizottság. A Bizottság célja a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának elősegítése.
A hungarikum olyan értéket jelöl, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, a magyarság eredményeként, kiemelt értékként tartanak számon
- védett természeti érték, vagy
- kiváló nemzeti érték; nemzeti érték
- a magyar alkotótevékenységhez, termelési kultúrához, tudáshoz, hagyományokhoz, élővilághoz kapcsolódó, nemzetünk történelme során megőrzött minden szellemi és anyagi, természeti, közösségi érték vagy
- termék, amely hazai szempontból meghatározó jelentőségű, hozzájárul új nemzedékek nemzeti hovatartozásának, magyarságtudatának megerősítéséhez.
Szeretnénk a Mohács és környékén élők segítségét kérni abban, hogy minél szélesebb körben fedezzük fel rejtett értékeinket legyen az akár
- épített (pl. ház, kapu, emlékmű),
- természeti örökség (vidékre jellemző növény),
- tárgyi emlék (agyagedény),
- népszokás.
Várjuk ajánlásaikat, hogy az értékeket rendszerezve a Megyei Értéktár felé továbbíthassuk őket!
A javaslatnak az alábbiakat kell tartalmaznia:
- javaslattevő neve és elérhetősége (cím, telefonszám, ímélcím)
- a javasolt helyi érték megnevezése, helye
- a javaslat tárgyának leírása (hogy miért tartja értékesnek)
- amennyiben lehetséges, fotó, vagy egyéb dokumentáció
Bővebb információ, elérhetőség:
Tel.:+3620/222-93-39
E-mail:
Rendezvények:
- Busójárás
- Nemzetközi Néptáncfesztivál
- Dunai mosás
- Tambura Fesztivál
- Aratónap
- Mohácsi csata emlékünnepsége
- Mohácsi szüreti fesztivál
- Sokac babfőző fesztivál
- Nepomuki Szent János Ünnepség
Műemlékek:
- Fogadalmi emléktemplom
- Püspöki Templom
- Kisfaludy Károly Gimnázium (Püspöki Palota)
- Ferencesek Szent István Zárdatemploma
- Ferences Kolostor
- Szent Jakab kápolna
- Mohács Kórház tüdőpavilonja
- Görög-szerb kereskedőház (Iparosház)
- Református templom
- Csatatéri Emlékkápolna
- Hősök Emlékműve (Deák tér)
- Szerb Ortodox templom
- Görög-keleti Temetőkápolna
- Szent Rókus kápolna
- Szent Miklós Vízimalom
- Selyemszövőgyár
Védett épület
- Szabadság u. 6. Vasudvar.
- Szabadság u. 9. Lakóépület + üzletek.
- Szabadság u. 11. Lakóépület + üzletek.
- Szabadság u. 13. Lakóépület + üzletek.
- Jókai u. 2. Korona Szálló.
- Széchenyi tér 1. Városháza.
- Széchenyi tér 3. Kormányhivatal
- Szabadság u. 19. Lakóépület.
- Szepessy tér 10. Bíróság és Ügyészség épülete.
- Dózsa Gy. u. 18. volt kollégium, állatpatika
- Dózsa Gy. u. 42. Török Presszó.
- István u. 12-14-16. Lakóház + Közlekedésrendészet épülete.
- Tompa M. u. 10. Bakó-féle lakóház.
- Kossuth L. u. 67. Német lakóház.
- Mihály tér 1. Lakóház.
- Vörösmarty u. 87. Lakóház.
- Vörösmarty u. 4. Takarékszövetkezet épülete.
- Perényi u. 35. Lakóépület.
- Bajcsy Zs. E. u. 68 Lakóház.
- János u. 1. Mahart épület.
- János u. 3. Selyemgyár.
- Szabadság u. 10. Üzletház.
- Szabadság u. 17. Társasház.
- Városház u. 1/A volt Múzeum.
- Városház u. 1/B Lakóház.
- Szabadság u. 16. Kereskedőház.
- Szabadság u. 20. volt Párizs étterem.
- Széchenyi tér 17. Általános Iskola.
- Szabadság u. 26. Gyógyszertár + lakóépület.
- Szabadság u. 23. volt Takarékpánztár
- Dózsa Gy. u. 7. Söröző.
- Dózsa Gy. u. 40. Üzletek, lakások.
- Dózsa Gy. u. 25. Üzletház.
- Kossuth L. u. 9. Lakóépület.
- Kossuth L. u. 57. Lakóház.
- Kossuth L. u. 65. Lakóépület.
- Lajos u. 23. Lakóépület.
- Lajos u. 7. Lakóépület.
- Lajos u. 9. Lakóépület.
- Lajos u. 14. Lakóépület.
- Gőzhajó u. 11-13. Lakóház volt Finánc-laktanya.
- Gőzhajó u. 30. Lakóépület.
- Gőzhajó u. 14-16. Lakóház és melléképület.
- Jókai u. 20. Lakóház.
- Jókai u. 33. Lakóház + melléképület.
- Kálvin u. 10. Lakóház.
- Kálvin u. 12. Lakóház.
- Kálvin u. 4. Lakóház, volt ref. iskola.
- Kálvin u. 6. Ref. lelkészi hivatal.
- Halász u. 6. Lakóház + melléképület.
- Hunyadi u. 12. Lakóház.
- Baross u. 11. Lakóház.
- Baross u. 61. Lakóház.
- Kényszervágóhíd Vágóhíd u. Baross u. sarok.
- Zsidó temető halottasháza Eszéki út.
- Evangélikus templom.
- 9431 hrsz (lakóház).
- Göröghegy 9509 hrsz.
- Göröghegy 9544/1 hrsz.
- Göröghegy 9546 hrsz.
- Göröghegy 9633 hrsz.
- Göröghegy 9631 hrsz.
- Jenyei völgy 8433 hrsz.
- Jenyei völgy 8434 hrsz.
- Jenyei völgy 8497/7 hrsz.
- Jenyei völgy 8553 hrsz.
- Jenyei völgy 8608 hrsz.
- Jenyei völgy 8609 hrsz.
- Jenyei völgy 8610 hrsz.
- Jenyei völgy 8636/7 hrsz.
- Jenyei völgy 8641 hrsz.
- Jenyei völgy 8643 hrsz.
- Jenyei völgy 8684 hrsz.
- Jenyei völgy 8698 hrsz.
- Jenyei völgy 8777 hrsz.
- Jenyei völgy 9075 hrsz.
- Csencsevár 7907/2 hrsz.
- Csencsevár 7964-66 hrsz.
- Csencsevár 8010 hrsz (Szent Kút).
- Görcsöny 8680 hrsz.
Védett épületrész
- Szentháromság u. 15. Lakóépület (udvar, tornácok).
- Szentháromság u. 27. Lakóépület (utcai homlokzat, kapu).
- Szentháromság u. 28-30. Lakóházak (összeépítése. tömege).
- Szentháromság u. 8. Üzletház (ép. tömege, portálok).
- Felső-Dunasor 3. Lakóház (utcai homlokzat).
- Felső-Dunasor 14. Lakóház (vakolatdíszítés).
- Felső-Dunasor 16. Lakóház (utcai homlokzat, ép. tömege).
- Felső-Dunasor 22. Lakóház (homlokzatdíszítés).
- Vörösmarty u. 25. Régi parasztház (vakolatdíszítés).
- Perényi u. 5. Lakóépület (tömeg + utcai homlokzat).
- Bakács u. 1-3. Lakóépület (attikafal, oromzat).
- Bakács u. 9. Melléképület.
- Imre tér 5. Halászcsárda (tömege, homlokzata).
- János u. 14. Lakóház (tömege, homlokzata).
- Gőzhajó u. 8-10. Lakóház (oromfal).
- Kálvin u. 23. Lakóház (ép. tömege, téglaarchitekturája).
- Drágffy u. 5. Régi lakóház (tömeg, vakolatdíszek).
- Hunyadi-Jókai u. sarok Melléképületek.
- Baross u. 2. Élelmiszerbolt (sarokkialakítás, tömeg).
- Baross u. 7. Lakóház (tömeg, vakolatdíszek).
- Baross u. 60. Melléképület.
- Tompa M. u. 78. Lakóépület (ép.tömege).
- Jókai u. 4. Lakóépület (tömeg, utcai homlokzat).
- Városház u. 5. Lakóépület (tömeg).
- Szabadság u. 21. Lakóépület (kapuzat, attikafal).
- Vörösmarty u. 1. Volt tűzoltólaktanya (ép. tömege, nyílásrendje).
- Dózsa Gy. u. 14. Lakóépület utcai homlokzat.
- Dózsa Gy. u. 11. Lakóépület (tömege, sarokkialakítás).
- Dózsa Gy. u. 44. Gyógyszertár (homlokzat, belső berendez.).
- Dózsa Gy. u. 46. Lakóépület (tömege, nyíláskeretezése).
- Dózsa Gy. u. 48. Lakóház (vakolatdíszítés, homlokzat).
- Deák-tér Rendőrség (tömeg, kapuzat).
- Kossuth L. u. 13. Lakóépület (tömeg, nyíláskeretezés).
- Kossuth L. u. 79. Lakóépület (párkánydíszítés).
- Kossuth L. u. 101. Lakóépület (kapuzat, nyílásrend).
- Rózsa u. 10. Melléképületek.
- Mészégető kemence, Csele völgy 60.
- Szabadság u. 24.
- Rákóczi u. 1. Kenyérgyár (Rákóczi Ferenc és Arany János utcai homlokzatok védendő építészeti értékei megtartandók)
Egyébek:
- Mohácsi Tamburaiskola
- Sokacbab
- Mohácsi halászlé
- Mohácsi fekete kerámia
Szobrok, emléktáblák:
- Nepomuki Szt. János szobra, Kisfaludy tér
- Szt. Flórián szobor, II. Lajos u.
- Szentháromság szobor
- A II. mohácsi csata hőseinek szobra
- Nemzetiségi szoborcsoport
- Széchenyi tér zászlótartó szobrok 4 db.
- Mohács Város címere
- II. Lajos szobra
- II. Lajos emlékműve
- Radnóti Miklós szobra
- Kodály Zoltán szobra
- Bartók Béla szobra
- Petőfi dombormű
- Radnóti dombormű (Radnóti ltp)
- Radnóti emléktábla (Temaforg)
- Mohácsi Bensheim emlékmű
- Bartók Béla szobor
- Csillagász
- Vizek Királya és Királynője szobor
- Trianon 90. évfordulójára állított faszobor
- Emléktábla a Kolbe Mihály sétányon
- Milleniumi emlékmű
- Emléktábla Ifj. Peti Kovács István részére
- Brodarics István emlékmű
- Lengyel hősök emlékműve
A város területén lévő útikeresztek